virtuális hulladék

2014.06.15.  ÖKO-Woodoo

A hulladékoknak azon része, mellyel fogyasztásunk során nem találkozunk, mert nem jelennek meg a termékkel. A fogyasztási cikkek többsége látható hulladékot hagy maga után, azonban nem vagyunk tisztában azzal, hogy amíg egy termék hozzánk elér, addig is jelentős hulladék-kibocsátás kíséri útját. Ez a hulladék-mennyiség a virtuális hulladék, melynek keletkezését a termékekre vonatkozó teljes életciklus-elemzések képesek megmutatni. Hozzá kell tegyük, hogy egy életciklus-elemzést valószínűleg sosem fogunk tudni teljesre készíteni, hiszen ha egy termék életútját vizsgáljuk, akkor meg kellene néznünk az azt előállító gépek életútját is, a gyár életútját, a gyárat építő gépek életútját, az ott dolgozó emberek ruházatának és autóinak, amivel naponta odajutnak… stb. Az életutak olyan szövedékét találjuk, melynek feltérképezése lehetetlen, pedig ezek mind hozzátesznek egy kicsit egy-egy termék virtuális hulladék- tartalmához. Tehát egy apró terméknek is minden esetben van a tömegénél lényegesen nagyobb nem látható hulladéktartalma.
Egy fogkefe 1,5 kg, egy mobiltelefon 75 kg, egy számítógép 500 kg, 1 kg importált fém 20 kg hulladékot termel, míg egyetlen aranygyűrű elkészítése 20 tonna bányahulladék keletkezésével jár.
Amikor egy terméket vásárláskor kiválasztunk, majd használat után kidobunk, gondoljunk annak virtuális hulladék- és virtuális energia tartalmára.

témakör: hulladék