ZÁRÓ-rendezvény

2014.09.22.  Dr. Klujber Valéria

Szeptember 18-án az Európa Hajón tartottuk meg a Projekt Zárórendezvényét. Vendégeink között üdvözölhettük Paller Judit Országos Tisztifőorvos Asszonyt és Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkárt is, akik köszöntőt mondtak. Csányi Péter Főosztályvezető úr (EMMI) is részt vett a rendezvényen.
Az előadásokban objektív és szubjektív adatokat hallhattunk az elmúlt fél év munkájáról, így a védőnőképzésről, a kiadványokról, a lakossági rendezvényekről, a médiakampányról és annak eredményeiről, valamint a játékok sikereiről. A projekt megvalósítása során leküzdött nehézségeket is bemutatta a projekt-menedzsment. Nagyon jó volt hallani két védőnő beszámolóját, akik a saját körzetükben végzett munkájukat mutatták be, melyhez a projekt nyújtotta az inspirációt.
Az előadások után a nyereményjáték nyertesei is megkapták a nyereményeket.
Köszönjük a munkáját az előadóknak, a résztvevőknek és a háttérmunkát végzőknek is!
A rendezvény fogadással zárult. A rendezvényen névjegyként is használt pendrive-ra nagyon büszkék vagyunk! Szép és tartalmas lett.

VIDOR Fesztivál – szeptember 5.

2014.09.02.  Dr. Klujber Valéria

Vidor2
Szeptember 5-én a népszerű VIDOR Fesztiválra látogatunk el, ahol elsősorban a kisgyermekes családokat várjuk egész napos színpadi produkciókkal a Korzó Színpadnál 10.00 – 19.00 óra között: „Répa Úr a tudós nyuszi kalandjai” – oktató ökobábjáték, „Kukamese” – környezettudatos mesejáték, táncbemutató, valamint Farkasházi Réka és Csiszár Ferenc a „Hajnali csillag peremén” című interaktív gyermekkoncertje szórakoztatja a kicsiket és nagyokat.
Folytatás

Találkozzunk a SZIN-en

2014.08.25.  Dr. Klujber Valéria

2014. augusztus 30-án, szombaton, 16:00 és 24:00 óra között.

BULIZZ! JÁTSSZ! NYERJ! LÉGY KÖRNYEZETTUDATOS! Cselekedj a jelenben, mert a jövőben élhetetlen lesz a bolygónk!
Van-e a pattogatott kukoricában vitamin?
Szerinted készülhet-e a főtt tojáshéjából műanyag?
Ha mindig is szeretted a sört, akkor tudod-e, mi az a sörkollektor?
Mikor van a „ne vásárolj semmit” nap?
Hogy hívják az ázsiai „bio-taxit”?
Pörgesd fel magad, ugorj a FB-ra, keresd a válaszokat az Öko-kaland Facebook játékban!
…és ha van kedved tovább játszani, gyere az Országos Gyermekegészségügyi Intézet standjához, ahol nyeremények várnak!
Folytatódik a „Pózolj a tücsökkel” kampány! Hoszteszeinkkel a fesztivál területén készíts selfie-t a Tücsökkel, töltsd fel az Öko-kaland Facebook oldalunkra, oszd meg és nyerj!

A SZegedi Ifjúsági Napok helye: Újszegedi Partfürdő és Kemping, (Szeged, Középkikötő sor 1-3.)
Várunk!

logo

Beszélgetés a TV2-n

2014.07.29.  Andi

Idézet a tv2.hu oldalról:
“Védőnők hívják fel a figyelmet arra, hogy ne használjunk annyi vegyszert a háztartásokban, igyekezzünk kevesebb szemetet termelni és gyűjtsünk szelektíven. Hiszen ez mind hozzájárul egy környezettudatosabb életmódhoz, amely fenntarthatóbb is egyben, sőt, így gyermekeink egészségét is megóvhatjuk.
Dr. Klujber Valéria, szakmai vezető elmondta, az ország védőnőinek kétharmada elvégezte a szükséges tanfolyamot. A szakember szerint a legfontosabb, hogy ne csak a szelektív hulladékgyűjtés legyen szem előtt, hanem már a szemét termelése váljon tudatossá. Fekete Zsombor, játéktervező a gyerekek számára készített játékokról, kedvcsináló kvízekről, kreatív feladatokról is beszélt. Elmondta, hogy két célcsoportot szeretnének elérni, a nagyobbakat a közösségi oldalakon, a kisebbeket pedig saját portálukon. Mindezzel tudatosan lehet a gyermekeket a fenntarthatóság irányába nevelni.”
És itt a videó:

Elhagytuk Kapolcsot

2014.07.28.  Dr. Klujber Valéria

Negyedik állomásunk a most 24 éves Kapolcs volt. A Sajtóudvar-ban meleg, napsütéses helyünk volt, régi barátaink a Magyar Természetvédők Szövetsége szomszédságában. A sátrainkat és a színpadunkat igazi hamisítatlan falusi iskolaudvarban állítottuk fel. Jól megfért egymás mellett a falusi feeling a és az új kommunikációs technológia, az internet és tabletek világa.

A színpadi műsorunkban új táncosaink voltak a méltán nagyhírű Csillagszeműek képviseletében. A táncbemutató után volt egy kis tánctanítás. A vállalkozó párokat piros szívecskével jutalmaztunk. A látogatók álmosan szálingóztak a nagy melegben. A Kukamese szereplőinek árnyék híján, igen forróra sikeredett az előadása. Majd kis szünet és változatlan lelkesedés után következett Farkasházi Réka és Csiszár Ferenc gyermekműsora. Fantasztikusan ráhangolódtak a gyermekek világára, lazán mezítlábasan a fűben meg is tornáztatták őket.

Változatlanul siker a Tücsök selfie. Zöld-pólós fiataljainknak megismerkedtek pár szabadidős díszlettervezővel és grafikussal. Rögtön találtak nekik feladatot és a Tücskünk már krétarajzban is megjelent a kapubejáró betonján. Gyűltek a like-ok és 17.30-kor holtversenyben nyert a “soproni tücskök” és a “tücsökdinó” selfie. Így boldog tulajdonosai lettek  1-1 napelemes tücsöknek.

A meleg nap után sajnos balatoni csobbanás nélkül tértünk haza.

Augusztus 9-én folytatódik az utazásunk, megyünk, vár bennünket az Ördögkatlan Fesztivál és Nagyharsány.

Gyere bulizz velünk! Van még Tücsök és sok-sok más ajándékunk is.
Kapolcs_lanyok_fiuk