talajszerkezet címkéhez tartozó bejegyzések

nagyüzemi mezőgazdaság

2014.06.15.  ÖKO-Woodoo

A nagyüzemi mezőgazdaság egyre nagyobb mértékben gépesített, valamint jelentős a vegyszer-felhasználása. A tájat nagyméretű, egynemű, azaz egyfajta növénynek helyt adó táblákban hasznosítja, ún. monokultúrás jelleggel.
Az elmúlt 40 évben a világ termőterületeinek mintegy 30%-a vált terméketlenné az emberi tevékenységnek köszönhetően. Ezen felül egyre több energia felhasználásával állítjuk elő élelmiszereinket – míg 1940-ben egy egység fosszilis energia felhasználásával 2,3 kalória élelmiszer-energiát állítottunk elő, addig ma 10 egység fosszilis energiát használunk 1 élelmiszer-kalória előállításához. Az élelmiszer- termelés energiaigénye tehát a 23-szorosára növekedett. Az Egyesült Államokban például az elfogyasztott fosszilis energia 19%-át az élelmiszer-ágazat használja fel, ezzel második az autós közlekedés után.

A nagyüzemi mezőgazdaságnak többféle környezeti terhe van:
-0 a gépek nagy súlya tömöríti a talajt, ami rontja a talajszerkezetet és a talaj vízgazdálkodását;
-1 a gépi művelés mellett jelentős a vegyszerhasználat, ami mind a talajban, mind az élelmiszerben kimutatható vegyszermaradványokat hagy;
-2 a rendszeres szántás, a talaj bolygatása szintén hozzájárul a talajszerkezet leromlásához, a hosszú idő alatt kialakult termőréteg eltűnéséhez, a talaj- erózióhoz;
-3 a nagytáblás művelés a vizek gyors elvezetését kívánja meg, mivel hatalmas területeken kell ugyanolyan termesztést folytatni. Ez a fajta művelés nem tud alkalmazkodni a helyi domborzati adottságokhoz;
-4 a nagytáblás művelés negatívan hat a helyi mikroklímára, mivel nincsenek olyan táji elemek (erdők, rétek, tavak), melyek képesek volnának megtartani a tájban a vizet, illetve védenének a széltől, kiszáradástól;
-5 a szántóföldi használatban levő területeken a talajban egy hektárra jutó élő tömeg mindössze 2-4 tonna, míg a természetes erdei talajban 30-35 tonna. Az így művelt területeken tehát lényegesen kisebb a talajélet, ami szintén a termőréteg csökkenéséhez és a romló talajszerkezethez járul hozzá;
-6 a nagyüzemi mezőgazdaság által művelt területek alig biztosítanak élőhelyet, ezért ezeken a területeken a felszín felett és a felszín alatt rendkívül alacsony a biológiai sokféleség;

témakör: táplálkozás, élelmiszer