tisztaságmánia címkéhez tartozó bejegyzések

higiénia hipotézis

2014.06.15.  ÖKO-Woodoo

Ide is elértünk végre: rájöttünk, hogy a túlzott higiénia többet árt, mint használ. Tudományosan is igazolódni látszik, hogy az ártalmatlan, velünk élő baktériumok hiánya krónikus betegségek forrása lehet. Hogy az allergia, az asztma és az autoimmun betegségek, sőt még a gyerekkori cukorbetegség is összefüggésben állhat az immunrendszer csökkent működésével, a betegségeknek ugyanis ez az egyik közös gyökere. Immunrendszerünk a baktériumoktól való fokozódó elszigetelődésünk miatt rossz irányba fejlődik.
Kutatások bizonyították, hogy közönséges, vízben és sárban élő, ártalmatlan baktériumok – olyanok, amelyekkel evolúciónk során az utóbbi fél évszázadig szoros kapcsolatban álltunk – jelenléte szükséges az immunrendszer működését szabályozó fehérvérsejtek megfelelő aktivizálásához. Szükségünk van tehát a baktériumokkal való érintkezésre egészségünk megőrzése érdekében.
Ahogyan Graham Rook, immunológus professzor fogalmaz: “Segít, ha valaki tanyán él, állandó kapcsolatban van állatokkal, vagy ha nem szalad állandóan kezet mosni. A nagycsalád is jó, a sok testvér, főként, ha fiúk – ők rendszerint piszkosabbak. A túlzott higiénia ugyanis többet árt, mint használ.”
A modern tudomány felfedezte tehát azt, amit nagyanyáink úgy mondtak: „ahhoz, hogy a gyerek egészséges legyen, meg kell ennie évente egy kiló koszt”. Sikerült tehát bebizonyítani és a világ vezető szakmai lapjaiban publikálni az egyszerű ember bölcsességét.

témakör: vegyszermentes háztartás

természetes tisztítószerek

2014.06.15.  ÖKO-Woodoo

A tisztítószerek kategóriájában a marketing-kommunikáció valóságos ámokfutást visz véghez. Elhiteti velünk, hogy akkor vagyunk biztonságban, ha minden tiszta, steril és ragyogó. Hogy a fertőtlenítés egészséges. Ennek nagyjából az ellenkezője igazolódott be, lásd higiénia hipotézis. Ezen felül bizonyossá vált, hogy a tisztítószerek gőzének rendszeres belélegzése 70%-kal növeli az asztma kialakulásának kockázatát.
A tisztítószerekkel kapcsolatban is igaz, amit a természetes kozmetikumokról mondtunk: ha van környezetbarát, kíméletes és olcsó alternatíva, miért ne használnánk azt.
A természetes tisztítószerek néhány terméke: szódabikarbóna, mosószóda, citromsav, nátrium-perkarbonát, bórax, mosóparfüm, mosódió, mosogatószerek, mosópor, folttisztító, öblítők, univerzális tisztító, WC olaj, folyékony szappan, illatmentes termékcsalád.

témakör: vegyszermentes háztartás

természetes kozmetikumok

2014.06.15.  ÖKO-Woodoo

Mindennapi életünkben naponta több ezer vegyi anyaggal találkozunk, melyek hatását, illetve együttes használatuk esetén kombinált hatásukat alig ismerjük. Az elővigyázatosság elvét a kozmetikumokkal kapcsolatban is érdemes betartani, azaz attól, hogy valami nem bizonyítottan káros, még érdemes fenntartásokkal kezelni. Különösen akkor, ha léteznek olcsóbb, környezetbarát és az emberi egészségre ismereteink szerint nem káros alternatív termékek.
Ne bízzunk a termékeken szereplő „hipoallergén”, „bőrgyógyászok által tesztelt”, „természetes”, „bio”, „érzékeny bőrre” feliratokban. Inkább keressük meg a várt hatás természetes hatóanyagát. Erre példa a hidratáló hatás, melynek egyik egyszerű hatóanyaga a tiszta növényi olaj (pl. mandula, jojoba, avokádó, oliva). Ezek az olajok a környezetbarát termék, vagy bio boltokban eredeti tiszta formájukban is kaphatók, miért ne használnánk hát úgy őket.
A természetes kozmetikumok néhány terméke: növényi szappanok, krémek, növényi olajok, samponok, babaápoló termékek, testápolók, lábápolók, maszkok, fogápolók

témakör: vegyszermentes háztartás